Az íj feltalálása jelentette az ősembernek a vadászat sikerességét. Az íj eredete az őskorig nyúlik vissza. Ez a típus egy fölhúrozott rugalmas, hajlékony faág volt mellyel már biztonságos távolságból elejthették a vadat. Később, a különböző népcsoportok ezt az íjat alakították át saját igényeik szerint, ebből fejlődtek ki a különböző íjtípusok.

A sztyeppei népekhez köthető az úgynevezett visszacsapó reflexíj. A keleti népek lovas harcmodora indokolttá tette egy kisméretű, mégis erős íj kifejlesztését. Ez abban különbözött az elődeitől, hogy nem egy darab fából készült, hanem szaru fa és ín felhasználásával. Az így előállított íjat nevezzük visszacsapó reflexíjnak, mert leajzott nyugalmi állapotban c alakja van. Attól erős, hogy felajzáskor a hajlással ellentétes irányba hajlítják. A sztyeppei népek komoly fenyegetést jelentettek a szomszédos Kínának, mert az íj mellett a lovas harcmodor is az ő nevükhöz fűződik. Már gyermekkortól a lovas életmódra nevelték őket, a kisgyermek szinte előbb tanult meg lovagolni, mint járni. A mindennapos gyakorlástól a vérükké vált, ebbe nőttek bele és felnőtté érve kiválóan képzett harcosokká váltak, akik már nem szorultak külön kiképzésre. A kor legmodernebb fegyverével és a világon egyedülálló és ütőképes harcművészetükkel az összes környező népet uralmuk alá hajtották, a harctéren legyőzhetetlenek voltak.

Számtalan íjféle létezik: Egyszerű botíj, Hosszú botíj (Longbow), visszacsapó reflexíjak, íjpuskák, olimpiai íjak, csigás íjak.
Az egyszerű botíj: Ez egy rugalmas bot meghajlítva, két vége közt erős zsinór, állati bél stb. Ez volt minden íjnak az őse. A különböző népcsoportok ezt alakították, fejlesztették tovább.
Ebből az íjból alakult ki később a longbow, vagyis hosszú íj. Főleg angolszász területeken elterjedt, 180-200 cm hosszú, egy darab fából kifaragott íj. Ennek az íjnak előnye volt az, hogy gyorsan elkészült, méretei miatt igen hosszan ki lehetett húzni, így erősebb volt, valamint pontosabb lövést lehetett leadni vele. A fa fajtájától, és keresztmetszetétől, valamint az íj hosszától függött az íj ereje, valamint a húzáshossza.
Hasonló kialakításúak a japán íjak. Ezek bambuszból készültek, és a lovas harcmodorhoz igazodva aszimmetrikus kialakításuk volt. Ez azt jeleni, hogy az íj markolata nem az íj közepén volt, hanem attól sokkal lejjebb, hogy a lovon ülve az íjász kényelmesen tudja használni azt.

A Visszacsapó reflexíj őseink nagyszerű találmánya. Az íj leajzott állapotában c alakja van, és attól erős, hogy felajzáskor a hajlással ellentétes irányba hajlítják. Az íjtest itt már összetettebb: középen egy vékony fa mag található, aminek a két oldalára ragasszák fel erős halenyvvel (tokhal úszóhólyagjából készült enyvvel) a két fő összetevőt: a szarut, és az ínt, a kész íjat pedig nyírfakéreggel borították, hogy megóvják a nedvességtől.
Szarunak a Vizi bivaly szarva a legalkalmasabb, de más állatoké is alkalmas lehet, ha az egyenletes növekedésű és lemezkéi nem hajlamosak a szétválásra. Az ín általában szarvas csánk feszítő ínból származik, ezt szárítás után elemi rostokra szedik, majd szintén halenyvvel ragasztják az íjra. Az íj hasi oldalára kerül a szaru, tehát arra az oldalra, ami leajzott állapotban az ív külső része. Az ín az íj háti oldalára kerül, így felajzáskor már egy előfeszített állapot jön létre, mivel a szaru nyomásnak van kitéve, az ín pedig nyúlik. Az íj megfeszítésekor ez a feszültség még jobban megnő az íjban, és kis mérete ellenére hatalmas energiával repíti ki a vesszőt. Egy ilyen íj elkészítése egy évig is eltarthatott, és hatalmas szakértelmet kívánt a készítőjétől.

Reflexíj leajzva, felajzva, és feszítve.

Az íj három fő részből áll: Markolat, íjkarok, szarvak.
A markolat: Az íj megtartására szolgál, ez vezeti meg a vesszőt kilövéskor. Vékony csontlemezzel, szaruval, vagy bőrrel borított.
Az íjkarok: Vékony fa mag, egyik oldalán szaru, másik oldalán ín felragasztva. Ez a rész tárolja az energiát az íjban, ha megfeszítjük. A fa mag nem játszik szerepet az íj munkájában, ez csak a hordozó réteg, ide vannak fölragasztva az alkotóelemek.
Az íjszarvak: Az íjkarok végén található merev szarv rész, régen csontból, állati agancsból, vagy keményfából kialakított rész. A szarvak végén található a húrakasztó, vagy húrzseb, ide kell az ideget beakasztani az íj felajzásakor.
Az íj merev szarva, mint egy emelő, vagy erőkar működik az íjon, így ennek hatására gyorsabban, nagyobb energiával repíti ki a vesszőt.

Minden népcsoportnak megvan a magára jellemző íjtípusa : Szkíta, Hun, Mongol, Török, stb. Ezek a típusok, legtöbbször csak formájukban különböznek egymástól, felépítésük ugyanaz. A Szkíta íjaknál a legfőbb különbség a Mongol és Hun íjakkal szemben az, hogy a Szkíta íjak végein nincsenek merev szarvak, így a húrakasztó az íjkarok végén található.
A Mongol és Hun íjak közti elsődleges különbség az, hogy a Mongol íjakon, az íjszarvak tövében úgynevezett húrzsámoly, vagy húrnyereg található. Lövés közben az íj húrja erre a húrzsámolyra fekszik föl, így ezzel a kialakítással, kissé dinamikusabbá váltak az íjak.
A török íjak leg szembetűnő különbsége a többi íjjal szemben az, hogy leajzott állapotában igen erős "C" alakja van, ezáltal felajzáskor még több energia halmozódik fel az íjban. Az ilyen íjakat, csak segédeszköz – ajzószíj, vagy ajzófa használatával lehet felajzani, enélkül az íj károsodhat a helytelen felajzás következtében.